
A Brenner János parkot sokféleképpen emlegetik: ismerhetjük Brenner pihenőparkként, de korábban Erőmű-tó vagy Büdi-tó néven is hallhattunk róla. 2018-ban egy komplex területrehabilitációs fejlesztés során nyerte el jelenlegi arculatát.
A parkba többek között 77 fát és 2842 cserjét ültettek, 6380 négyzetméternyi területet gyepesítettek, és 2130 négyzetméternyi stabilizált szórt burkolatot építettek ki.
Ezen kívül a látogatóknak futókör, sakkasztalok, tűzrakó és szalonnasütő hely is a rendelkezésükre áll.

Kossuth téri és Brenner János téri parkkataszter
Kerületi munkánk első ütemében a Kossuth tér környezetének kataszteri felmérését végeztük el. A mostani, második ütem keretében pedig a Brenner János tér szakmai és geodéziai felmérését végeztük el.
Szerző
Scheffer Viktor
ügyvezető
6 éve irányítom a hazai zöldkataszteri projekteket, valamint az IG Városüzemeltetési Szoftvercsalád fejlesztését. Szakmai fókuszom a jogszabály-kompatibilis kataszterkészítés, és kataszteri rendszer üzemeltetés. Büszke vagyok rá, hogy az ország egyik legnagyobb kataszteri adatbázisát építjük kollégáimmal.